A tanulmány a különböző kulturális hagyományok emberképeinek részleges bemutatására tesz kísérletet.
Bemutatja a nyugati és a buddhista nézőpontokat, hogy rávilágítson az általánosnak nevezett igazságok tarthatatlan mivoltára. Továbbá egy diskurzus alapú oktatási módszert is alkalmazunk, hogy fókuszba tudjuk helyezni az ember akadálygeneráló és akadálymentességre törekvő természetét.
A tanulmány „módszertana” hermeneutikai jellegű, tehát a jelenségek megértésére és értelmezésére törekszik, nem pedig arra, hogy oksági magyarázatokat adjon. A közölt megállapítások a megértés-értelmezés, nem pedig az empirikus bizonyítás célját szolgálják. Mellőzzük a megszokott lineáris vonalvezetést, és nem törekszünk a teljes filozófiai, illetve hermeneutikai „háttérapparátus” bemutatására.
A gyógypedagógiai képzésben ismert és használatos participációs pedagógiai gyakorlat jól alkalmazható a filozófiai bölcseleti jellegű tárgyak oktatásában is, mivel a közös gondolkodás előfeltétele a hallgatók és az oktatók közötti, egymást segítő viszony kialakítása és fejlesztése.
