“Tehát az akkor, a kilencvenes években egy köztudott dolog volt, hogy a gyógymasszőr egy vakos szakma.” – Látássérült gyógymasszőrök tapasztalatai.

A munka mindenki életének nagyon fontos része. Keretbe foglalja napjainkat, jövedelmet biztosít, és lehetővé teszi, hogy hozzájáruljunk a társadalomhoz. Ahhoz, hogy a fogyatékos személyek munkába tudjanak menni és sikeresen végezzék a munkát, kulcsfontosságú körülményeknek kell megvalósulni. Ebben a tanulmányban két magyar vak férfi elbeszélését mutatom be, akik mindketten gyógymasszőrök. Tapasztalataik feltárásához két kvalitatív módszert ötvöztem: A narratív élettörténeti interjút és a Grounded Theory-t. A következő kérdésekre keresem a választ: Mi motiválta az elbeszélőket, hogy a gyógymasszázst válasszák hivatásul? Van-e kapcsolat a rehabilitáció és a képzés között az elbeszélők történeteiben? Ha igen, akkor mi az? Vizsgálatom során arra a következtetésre jutottam, hogy mindketten azért választották a gyógymasszázst mint szakmát, mert információik alapján ez volt a kézenfekvő választás. Kutatásom arra engedett következtetni, hogy a rehabilitáció mindkettőjük életében döntő szerepet játszott a szakmaválasztással kapcsolatban.